Cégünk vállalja tanulók és szakemberek külföldi mobilitásának, gyakornoki programjának előkészítését, megvalósítását és az ehhez kapcsolódó adminisztrációt.
Az Arbor Talent Kft. vállalja ügyfelei részére szakképzési gyakornoki programok előkészítését és lebonyolítását a pályázat
előkészítésétől a partner és fogadóhelyek kiválasztásán keresztül, a professzionális színvonalú megvalósítás és lebonyolítás minden elemére kiterjedve. Ebbe beletartozik a gyakornokok és fogadóhelyeik koordinálása, adminisztrációs tevékenységek elvégzése.
Cégünk segíti ügyfeleit, hogy hozzáférjenek a szakképzési, ifjúsági és felnőtt tanulási
Európai Uniós pályázatokhoz. Nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezünk az Erasmus+ program keretében megvalósuló projektek előkészítésében, külföldi és hazai diákok szakmai gyakorlatának lebonyolításában, cégeknél történő elhelyezésében. Vállaljuk oktatási szakemberek szakmai tanulmányútjainak, továbbképzéseinek megszervezését, lebonyolítását itthon és külföldön egyaránt, segítünk ehhez forrást találni.
Nemzetközi partnereinkkel együttműködve lehetőséget biztosítunk a szakképzésben tanuló fiatalok számára gyakornoki programokon való részvételre, továbbá a fiatalok önkéntességen alapuló tapasztalatszerzését segítjük elő.
Vállaljuk a küldő és fogadó intézmények közötti gördülékeny projekt megvalósítás elősegítését, a szakmai, pénzügyi, adminisztrációs és egyéb elvárásoknak való megfelelés terén vállaljuk a koordinációs, tanácsadói feladatokat.
Projektmenedzsment szolgáltatásunk során előkészítjük a szükséges dokumentumokat, szerződéseket, koordináljuk a regisztrációs feladatokat, segítünk a bevallások elkészítésében, nyomon követjük a minőségi és megfelelő lebonyolítás.