Itt van az ősz, itt van újra!

Itt van az ősz, itt van újra!

Az Arbor Talent nemcsak nevében törődik a fával és a növekedéssel, hanem most mi is a tettek mezejére léptünk.

Felelős és tudatos cégként mindig fontosnak tartottuk, hogy foglalkozzunk olyan intézményekkel, szervezetekkel, akik valóban a támogatásunkra szorulnak. Ma már minden jelentősebb vállalat életében megjelenik a CSR – Corporate Social Responsability, aminek keretében most kapát és gereblyét ragadtunk. Számunkra a CSR nemcsak egy divatossá, trendivé vált kifejezés, hanem egy hozzáállás és prioritás is. Az önkéntes munka sem áll tőlünk távol, hiszen minden munkatársunk így kezdte el „hódító útját” az oktatási programok és projektek során.

A BNI 305 csoport által szervezett együttműködés során az üzleti csoport tagjai, cégtulajdonosok, cégvezetők és képviselők és köztük mi, úgy döntöttünk, hogy segítjük a Cseppkő Gyermekotthoni Központot és annak hatalmas kertjét szépítettük így, együtt. Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan, természetközeli programban vehettünk részt, aminek eredményeként nemcsak mi jutottunk friss levegőhöz, de az ott élő fiatalok is már rendezett környezetben élvezhetik a szabadban töltött tevékenységeiket.

A közös munkát természetesen önkéntesen végeztük és a cél most nem az volt, hogy újabb szerződések és üzleti együttműködések alakulhassanak, ha csak egy kisrészben is de tudjunk segíteni egy közösséget.

A résztvevők, köztük mi is, kötelességünknek érezzük, hogy az ilyen jellegű megmozdulásokról hírt adjunk, ezzel buzdítva egyre több és több piaci szereplőt a felelősségvállalásra és az önzetlen segítségnyújtásra.

Köszönjük a lehetőséget!