Pályázz velünk – Támogatás minden vidéki szálláshelynek

Pályázz velünk – Támogatás minden vidéki szálláshelynek

A koronavírussal kapcsolatos korlátozások rengeteg szektort ideiglenesen térdre kényszerítettek, köztük az ország gazdaságának egyik legfontosabb motorját is: a turizmust.

Magyarország kormánya arról döntött, hogy a Kisfaludy program keretében újabb 150 milliárd forintot biztosít turisztikai fejlesztésekre, a szálláshelyek teljeskörű megújítását célzó program utolsó szakaszának megvalósítására – jelentette be május 19-én

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. A döntés értelmében tehát minden magánszálláshely, beleértve a legkisebb falusi turisztikai szolgáltatókat is, szobánként 1 millió forint támogatást kap felújításra még az idén.

Az újonnan meghirdetett támogatásbővítés részletei:

5 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a balatoni kempingek fejlesztésére.

85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén. Így 35 szálloda építése és fejlesztése eredményeként 1500 új szoba jön létre és 4200 felújított szoba. A támogatás mellé a vállalkozók további 85 milliárd forintos kerettámogatást biztosítanak.

 A vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás – maximum 16 férőhelyes szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. Az igényelhető maximális támogatási összeg szálláshelyenként 8 millió Ft – tehát szobánként legfeljebb 1 millió Forint összeghatárral. A támogatás célja, hogy a panziók és szállodák átfogó megújításán és az új szálláshelyek létesítésén túl mindazon magyarországi, Budapesten kívüli szálláshelyek is támogatásban részesüljenek, amelyek a korábbi fejlesztési programokból kimaradtak.

A pályázati űrlapot a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyek a szoftverbe való belépéskor megtalálják. Itt tölthetik ki és küldhetik be kizárólag elektronikus úton a pályázati űrlapot, egyszerűsített igénylési eljárás keretében. A támogatás felhasználásának határideje 2020. december 31.

1/2

A pályázati lehetőség július 15-ig elérhető és azok a szálláshelyek, akik eddig még nem regisztráltak a NTAK rendszerbe, most még megtehetik.

Ha a pályázat felkeltette az érdeklődésedet, keress minket bizalommal és segítünk a pályázati útvesztőben eligazodni! Írj egy e-mailt az info@arbortalent.hu -ra és

Ossza meg az ismerőseivel!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Scroll to Top

Üdvözlöm!
Kertész Gábor vagyok!

Ha úgy érzi bármilyen területen szakmai segítségre van szüksége, az alábbi űrlapon vegye fel velünk a kapcsolatot.

Arbor Talent Kft.